
Végül saját magukat alázták meg a leginkább…
Ezt a történetet egy Lindsey nevű nő írta le közösségi oldalán, akivel egy bevásárlóközpontban történt az eset. Láthatóan szerény anyagi körülmények között élő anyuka 5 gyermekével várakozott a pénztár előtt, míg mögötte pedig egy jól öltözött, láthatóan jómódú házaspár állt a sorban.
Lindsey hallotta, ahogy becsmérlő megjegyzéseket tesznek az édesanyára, valamint a gyerekekre: „Vajon hány apát használt már el, hogy kapjon támogatást? Még rendesen felöltöztetni sem tudja azokat a gyerekeket. Csak várj, mindjárt előkapja az ételjegyeket is, amiket nekünk kell fizetni, hogy eltartsa az állam…”
Ekkor Lindsey is jobban megnézte a kicsiket, és látta, hogy az 5 gyerekből kettő hasonlít a nőre, a többi három viszont teljesen másképp néz ki. Tényleg elővette a segélyt, azonban láthatólag nem tudt,a hogyan kell használnia jegyeket az önkiszolgáló kasszánál, teljesen tapasztalatlannak tűnt ebben.
Ekkor a házaspár ismét megszólalt:
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a reklám alatt!