
Mint korábban beszámoltunk róla, Galambos Lajos egészségi állapota a börtönben drámaian romlik, alig fogyaszt táplálékot és folyadékot. Az ország híres trombitása súlyos veszélyben van, mivel a szilárd ételek lenyelése is nehézséget okoz számára.
A Ripost megkereste Galambos Lajos ügyvédjét, dr. Csontos Zsoltot, aki megerősítette, hogy a zenésznek speciális étrendje van. Ezen túlmenően, ezt az étrendet már a börtönbe kerülése előtt is követte, tehát ez nem friss fejlemény.
„Az ügyfelem természetesen nem a bevonulása óta igényli a különleges étrendet, már hosszú hónapokkal előtte is speciális diétán volt. Ennek a lényege, hogy az általa fogyasztott ételeket hosszú, 8-10 órán keresztül sütik, főzik, konfitálják, speciális eszközöket használva. Nyilvánvaló, hogy börtönkörülmények között nem lehetséges és elvárható, hogy megkaphassa” – fogalmazott a lapnak dr. Csontos Zsolt.
Majd még hozzátette:
„Lajcsi először megpróbálkozott a benti koszttal, de nem tudta lenyelni a szilárd ételt. Ezután kérvényezte, hogy turmixolják le neki, de abban az állapotban olyan undort keltő lett, hogy inkább nem kért belőle. Ezért találta ki, hogy például a teájába tesz zsírt, és azt issza meg, hogy kalóriához jusson.”
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra!